2017. január 3., kedd

Fát erdő nélkül

Olvasom, hogy a ma embere képtelen a csendre és fél egyedül lenni, vagyis mindez az én értelmezésemben: nem mer a maga mélysége fölé hajolni. Mitől fél? Attól-e, amit ott talál, vagy pedig inkább a feneketlen üresség riasztja? Utóbbit tudattalanul érzi, elfedni igyekszik, betakarózva a csorda melegével, mesterséges zajjal emelve falat maga és a szembenézés esélye közé. Ébredés után azonnal a távirányítón matat, még meg sem fő a kávé, még föl sem ébredt teljesen, máris kívül kerül önmagán, az éjszakai álomból egyenest a rideg külvilág forgatagába veti magát. Gondolkodásra így semmi szüksége, készen tálalva a napi csámcsogni való. És estig tart hírek, reklámok, szenzációk, rémhírek formájában. Befolyik az álomba is, mert a tévé automatikus kikapcsolásra állítva, a vélt elalvásidőn túlra időzítve. Nehogy gondolkodni kelljen. ... és így lassan már nem is lesz mivel. Csakhogy ez általánosítás, egyénekre bontva már jóval árnyaltabb a kép. Az általánosításokat ismételgető szónoklat célja pontosan az, hogy az adott általánosítás tartalma felé lökje a gondolkodási képességét vesztett embert. Mit lehet tenni, ilyen az élet és azt hiszi, hogy csatornát vált, amikor megnyom egy másik gombot. Pedig nem is.

Nincsenek megjegyzések: