2013. augusztus 30., péntek

Saját szabály megszegése - ősz, Irma és Jenő, magyarázkodás

Jó, hogy ősz. Szeretem. Mindig az ősz hozta meg a jót. A forró nyár csupa kóválygása után az erőm megtöbbszöröződve ígéri a tevékeny szeptembert, a sikeres októbert. Az ősz még soha sem okozott csalódást. De nem ezt akartam mondani. Jenőt, és Irmát. Mert a két évre fölfüggesztett írás itt talál kifutási teret magának: Irma és Jenő néhány soros villanásaiban. Aztán arra gondolok - visszajelzések után, amiket itt is, külön köszönök -, minek több sorban megfogalmazni, ami ennyiből is érthető? Íme a mai "Irma és Jenő":

"- Jenő, annyit keresgéltem az írásokban, a jó versekben, és hiába! Miért képtelen egy író hitelesen leírni a világ legegyszerűbb mozdulatát?
- Melyiket? - kérdezte Jenő, és Irma lázaz arcából kiigazította a csapzott hajtincset.

- Amikor egy férfi megölel egy nőt! Amikor a férfi úgy ölel, hogy az boldogság és lemondás is egyben, kapaszkodás is és kétségbeesés. Találkozás és eltávolodás ugyanaz a mozdulat. Úgy öleli a nőt, hogy utána napokig fáj az arccsontja. És fáj a hiánya - mondta a végét alig hallhatón Irma. 

- Mert leírhatatlan. És ne az írásokban keresd - felelte Jenő, majd kiment a kertbe, hogy kipróbálja magát: az ölelésébe beleroppant az öreg, vastag nyírfatörzs."

Nincsenek megjegyzések: